2017. október 31., kedd

Off topic október - Őszi hangulat

1. We Heart It kedvenc

Pontosan ott szeretnék lenni, elbújni egy hónapra és mást se csinálni, csak írni.


2. Zene


Ez a dal valahogy újra meg újra visszatér az életembe...

2017. október 27., péntek

Scars - sebhelyek [1. fejezet]

Kedves Olvasó!

     Mielőtt még belevágnánk az új sorozatba, hadd meséljek egy kicsit arról, hogy miért és most jelenik ez meg.
     Először is, volt már szó erről a könyvemről ITT, amiben már említettem, hogy szeretném átdolgozni. Szerencsére az Aranymosáson nem került ki, azonban annak ellenére, hogy magával az írás minőségével elégedetlen voltam, a történetet magát nagyon megszerettem és valahol nagyon zavart, hogy mégsem került publikálásra sohasem, hiába 2 éve dolgozom lassan rajta kisebb-nagyobb szünetekkel.
     Eredetileg nem pályázatra készült, hanem csak a fióknak, magamnak. Nem írtam hozzá részletes vázlatot, kigondoltam, leültem és belevágtam, a magam örömére. Azóta rengeteg minden változott, megtanultam szerkeszteni valamennyire, létrejött a blog, voltak sikereim és kudarcaim, de ami a számomra a legnehezebb döntés volt, hogy ahelyett, hogy a biztonságosban maradtam volna, a blog kedvéért újabb és újabb kihívásokba vágtam bele. Sokszor kellett döntenem, miről szeretnék írni és olyankor is mindig azt választottam, ami úgy gondoltam, hogy a blognak jobb lesz. Ha kellett, erőltettem az írást, hogy befejezzem a sorozatot vagy meglegyen a poszt, még ha nem is tetszett a végeredmény, és ebbe bizony picit belefáradtam.
     Most azonban úgy ültem le ehhez a projekthez, hogy nem törődtem sem a magamnak felállított mércékkel, sem azzal, hogy hány részre kell majd bontanom a blogon, sem azzal, hogy másoknak esetleg nem tetszhet. Ismét teljes mértékben a saját örömömre írtam és borzasztóan jól esett, jól esett gyorsan gépelni gondolkozás nélkül, jól esett, mikor minden nap be tudtam fejezni egy fejezetet (amibe azért besegítettek a már megírt részek is persze, a történet törzse megmaradt, csak átdolgoztam). Nagyon másnak érzem ezt a stílust, mint amit mostanában írtam, más lesz ez, mint a megszokott. Nem tudom, lesz-e még ilyen a blogon, de úgy adom kezedbe ezt a kisregényt, Kedves Olvasó, hogy nem érdekel, mit gondolsz róla – nem azért, mert nem szeretném, hogy jó szájízzel hagyd el az oldalam, hanem mert ez az írás nekem és csak nekem készült.
     Ettől függetlenül remélem, lesz olyan, akinek tetszeni fog és szívesen olvasni fogja, még ha vannak is benne hibák, lehetetlenek, esetleg valótlanságok, pontatlanságok, figyelmetlenségek. Nem ez lesz a legtökéletesebb munkám, viszont ez az egyik, ami nagyon-nagyon a szívemhez nőtt. Az enyém, az én munkám és végre pontot tehetek ennek a hihetetlenül hosszú projektnek a végére.
     A kisregény nem tudom pontosan, hány fejezetből fog állni, azonban az biztos, hogy  ez lesz az eddigi leghosszabb sorozat a blogon, de remélem velem tartasz majd. Kezdjük az utazást!

Niki



Az átkozott Cameron Timothy Fox


     Úgy tűnt, szokásommá válik, hogy bármilyen korán kelek fel és bármennyire is sietek, a fontos dolgokat mindig lekésem. A cipőm sem találtam, hiába túrtam fel a cipős szekrényt. Olyan volt, mintha a lakás mindent elnyelt volnahirtelen , a kifli kiesett a kezemből és inkább egy másik pár cipő után nyúltam, Anya az utcán dudált. Késésben voltam, mennem kellett, hagytam, hogy Riley a padlóról egye meg a reggelim, pedig Anya utálta, ha a kutya nem a táljából eszik. Annak a reggelnek már mindegy volt.
     Még két utcát kellett sétálnom, ha nem akartam, hogy lássák, Anya hozott suliba. Szinte futottam, mert alig volt időm a csengőig. A veszekedés járt a fejemben, amit Anyával a kocsiban rendeztünk. Azt kívántam, bárcsak meg se szólaltam volna és most nem kéne már kora reggel leizzadnom.
     Isaac kíváncsi, hatalmas kék szemei egyenesen rám meredtek a szemüvegen keresztül, ahogy beléptem az épületbe. A tanárunknak még nyomát sem lehetett látni, úgyhogy akadt egy kis időnk. Magamhoz öleltem gyorsan, aztán elmartam a kezéből az újságot. Meg se kellett szólalnia, amikor a száját egy vonallá szorította és a kezei is ökölbe szorultak. Láttam, hogy valami nincs rendben. Remegő kézzel lapoztam fel az iskolaújságot, mindhiába keresve a cikkünk után. Órákat dolgoztunk azon a képes riporton, amit végül mégsem jelentettek meg. Cameron Timothy Fox neve természetesen ott csillogott vastag betűkkel kiemelve a kétoldalas sportcikk alján, mint valami óriási pofon ami egyenesen az arcomba csapódik.

2017. október 24., kedd

Feminizmus, szexizmus, esélyegyenlőség - és a mocsok, ami hozzátapad

Kedves Olvasó!

   Hónapok óta várja már ez a cikk, hogy kiengedjem a nagyvilágba, de valahogy sosem éreztem késznek, sosem éreztem azt, hogy itt az ideje, hogy publikálásra kerüljön. Most azonban úgy gondolom, hogy aktuálisabb nem is lehetne. Mindannyian hallottunk már a molesztálási ügyekről, amik először Hollywoodban, aztán itthon és végül a Twitter háza táján is felkavarták a vizet. Alyssa Milano elindított egy kampányt a #MeToo hashtaggel, ami végigsöpört a feedemen és tátott szájjal bámultam, hogy ez a való élet. Az ügyhöz nem szeretnék bővebben hozzászólni, csak azt remélem, hogy a botrány után változni fog a helyzet. Talán a gyerekeink már nem fogják szótlanul tűrni, amit még a szüleink tűrtek. Remélem.




   Sokféleképp próbáltam meghatározni a címben említett fogalmakat, de úgy gondolom, hogy az egyik alapvető problémát az okozza, hogy nagyon sokan nagyon sokmindent értenek akár a feminizmus, akár a szexizmus szavak alatt. Azért az én saját nézőpontom megfogalmaznám még itt az elején, hogy a bejegyzés többi részében már egyértelmű legyen minden.

Feminista: az a személy, aki hisz a szociális, politikai és gazdasági egyenlőségben a nemek között.
Szexista: az a személy, aki hisz a férfi nem felsőbbrendűségében a többi nem felett.

   Még napjainkban is széles körben elfogadott felállás, hogy "a férfi az úr a háznál", a nő pedig teljesíti egyetlen feladatát, gyermekeket szül és felneveli őket. Ezt a családokon, generációkon, évszázadokon átívelő hagyományt (nevezzük most ennek) változtatta meg a feminizmus, lefektetve a modern ember életének jó néhány alapkövét. 
   A mai ember erre már nagyon sokszor nem emlékszik, csak mocskolódik, hogy a fene egye ki ezeket a férfigyűlölő feministákat (meg állatvédőket, melegeket, migránsokat, politikusokat, hadd ne soroljam, csak legyen kit hibáztatni) [nevermind], mert már megint elégedetlenkednek, pedig már szavazhatnak is (de minek), meg azt csinálnak, amit akarnak (majdnem). Elvégre hát kisebbek is, meg gyengébbek is (láttak már vajon női testépítőt? Korunk csodája, hát az eszem megáll mennyi izom van azokon a nőkön), mit akarnak ezek itt a 21. században, ahol demokrácia meg esélyegyenlőség van, mindenkinek lehet mindent. Vagy talán mégsem, hiszen szemet hunyunk sok minden felett, ami felett nem lenne szabad.
   A feminizmus célja az én szememben az egyenlőség biztosítása. Ha egy mondat erejéig még visszatekintünk a múltba, a beteljesített célok is mind ehhez kapcsolódnak. Egyenlő választójog, azonos jog az oktatáshoz, politikához, de azt is ennek a mozgalomnak köszönhetjük, hogy egy elvált nő már nem számít kitaszítottnak a társadalomból. Manapság mégis nagyon sokan úgy gondolják, és a környezetemben is az az általánosan elfogadott szemlélet, hogy a feminizmus egyenlő azzal, hogy utáljuk a férfiakat. A nők nagy részére kétlem, hogy ez igaz lenne. Igen, vannak ennek a mozgalomnak is szélsőséges hirdetői, de ez csak egy kis százalék, arról nem is beszélve, hogy minden irányzatnak megvannak a saját szélsőségesei, akik általában kikövetelik maguknak a figyelmet, de ettől még nem erről szó az eredeti üzenet. A felvetés pedig, hogy a leszbikus lányok találták ki az egészet, mert annyira utálják a férfiakat, úgy gondolom, csak az emberi butaságról árulkodik.


   Itt jön képbe napjaink szexizmusa, ahol a férfiak pontosan a feminizmusra utalva gondolják úgy, hogy joguk van lényegében megmondani egy nőnek, hol a helyük. Nagyon elszomorít, mikor olyan nyilatkozatok kerülnek ki még most is, ami szerint egy nőnek csak egyetlen feladata van: gyereket szülni és felnevelni. Főleg úgy, hogy erre 2017-ben már nagyon kevés lehetőség van, hiszen nagyon-nagyon sok anya dolgozik és nevel gyereket. Főleg itthon látom még nagyon ezt a felfogást a keresztény szokásokra hivatkozva (miközben az emberek minden harmadik szava a baszdmeg és a templomok egyre üresebbek. Félreértés ne essék, nem támadni szeretném a vallást, magam nem tartom vallásosnak, de rengetegen beszélnek úgy róla, hogy példát közben nem mutatnak, hogy ők tartanák maguk a vallásuk többi kívánalmaihoz). 
   Még egy dolog, ami viszont már mindkét oldalról úgy gondolom, nem kap elegendő figyelmet. A férfiak helyzete is megváltozott a nők helyzetével együtt. Rengeteg új szerepben kell helyt állniuk nekik is, sok olyan dolog van, amiről nem esik szó. Ha egy férfit fizikailag bántalmaznak, esetleg meg is erőszakolnak (és igen, ez is megtörténik) az érintettek nem mernek megszólalni. Egy 2005-ös kutatás szerint a családon belül elkövetett emberölések áldozatainak hatvanegy [!!!] százaléka férfi. Erről azonban nem illik beszélni, még annyira sem, mint a nőket érő támadásokról. De ahogy egy nőt kinevetnek, ha villanyszerelő szeretne lenni, ugyanúgy a férfit is, ha óvóbácsi. Miért születik lenéző interjú az olyan férfiakról, akik otthon maradnak a gyerekükkel és felnevelik őket, hogy az anyjuk dolgozni tudjon és anyagi biztonságot nyújtsanak a gyereknek, nagyobb kényelmet, mintha az apa maradna otthon? Olyan embereket látok elítélni másokat csak azért, mert nem úgy gondolkodnak vagy cselekednek, ahogy ők, akik magukat egyáltalán nem vallják bármilyen "fób"-nak, sőt, az elfogadásról beszélnek. Szigorúan meghatározták, hogy mik a női és férfi szerepek a világban és a feminizmus elindított egy nagyon fontos hullámot, de ezzel a kezünkbe került egy olyan hatalom, amivel másokért is szólhatunk.


    Igen, feminista vagyok. Nem, nem utálom a férfiakat. Igen, hiszek benne, hogy ami egy férfinak jár, az jár egy nőnek is.  Igen, hiszem, hogy amit egy nő megtehet, azt megteheti egy férfi is.Nem, nem tudok nevetni azokon a vicceken, ami bárkit is megbánthat vagy alacsonyabb pozícióba helyeznek. Hiszem, hogy a molesztálás, bántalmazás, a másik bármilyen módon történő bántása, fizikailag vagy lelkileg, legyen az nő vagy férfi, megbocsáthatatlan bűn.  Igen, feminista vagyok és hiszek abban, hogy egyszer majd még lehetünk egyenlőek, lehetünk igazságosak nemtől/bőrszíntől/stb. függetlenül is. Nem, nem gondolom, hogy ez bárki számára is rossz lenne, vagy nem reális elvárás a huszonegyedik században.
    Még van mit tenni a nőkért, főleg itthon, de közben ne feledkezzünk meg róla, hogy nem mi vagyunk az egyetlen hátrányos helyzetben lévő csoport. Úgy gondolom, hogy ha ahogy a nők, úgy egyaránt a férfiak is megértenék, hogy a mások számára fontos ügyeket támogatnunk kellene és nem támadni, sokkal könnyebben építhetnénk fel egy mindenki számára kényelmesebb világot.  Ahelyett, hogy a másikat hülyézzük le és mutogatunk, hogy a hülye nők ez meg az, meg a hülye férfiak ez meg az, talán lehetne egy közös nevező is, ahonnan elindulhatnánk. Kezdhetnénk például az abortusztörvények ötletének elvetésével és azzal, hogy a kislányokat és a kisfiúkat azonos sztenderdek szerint neveljük fel. Vagy mondjuk, hogy a szegény buta nők ne bukjanak fel vak komondorokban...
   Vegyünk el és adjunk vissza. Vegyük a nekünk kijáró jogokat, és adjuk vissza úgy, hogy másoknak is megengedjük ugyanezt. Beszéljünk róla, ne nevessünk, ne lépjünk át felette: tegyük azt, amit mi is elvárunk másoktól és talán elindíthatjuk a változás következő periódusát.



Niki


Képek forrása: WeHeartIt


2017. október 20., péntek

Versszekció - Világ

Kedves Olvasó!

   Különleges bejegyzéssel érkezem ma a versszekcióhoz, ugyanis nem saját verset posztolok. Egyik közeli barátom most kezdett bele a versírásba és megkért, hogy olvassam el őket. Megengedte, hogy posztoljam őket abban a reményben, hogy kaphat néhány visszajelzést én pedig tovább színesíthetem a Friday Latte kínálatát. 
   A következő pár hétben ezek a posztok heti váltásban fognak megjelenni a Tumblr projektemmel.
   Utolsó, egyben személyes kedvencem következik. Remélem tetszeni fog!

A sorozat többi verse ITT, ITT és ITT érhető el.

Niki



Élni akartam egy általam teremtett világban,
Csillagokat reggelizni,
Az űrrel kifesteni a szobám falát,
Létrával felmenni a Holdra,
Veled lenni.
Befőttesüvegbe zárni a végtelent,
Ringlispilnek használni a Szaturnusz gyűrűit,
Végigsétálni a Tejúton,
Fogni a kezed.
Bolygókkal biliárdozni,
Üstökösökkel fogócskázni,
Csillagporral fűszerezni,
Hallani a hangod.

Rájönni, hogy ez a világ létezik,
Minden alkalommal, mikor a szemembe nézel, és engem látsz.

Kép forrása: WeHeartIt



2017. október 17., kedd

TAG - Írók kérdőíve

Kedves Olvasó!

   Daremo blogján, A papírfecnis fiókon találtam ezt a kérdőívet már jó régen (az ő válaszait ITT találjátok), de elmentettem magamnak és most végre ki is tölthetem. Vannak dolgok, amikről már beszéltem, vannak rólam új infók is, ha kíváncsi vagy olvass tovább!

Niki 




1. Milyen műfajban szoktál írni (novella, vers, regény, blog stb.)?
Mindent írtam már szerintem lassan, de most a novella a kedvencem.

2. Milyen zsánerekben és témákban szoktál írni?
Romantikus young adult a megszokott, de lassan itt a blogon végigjárok minden zsánert.

3. Mióta írsz?
2009-ben vetettem papírra az első történetem, de utána félbemaradt a dolog. 4 éve foglalkozom írással rendszeresen.

4. Van már kiadott/megjelent műved?
Sajnos még nincs.

5. Melyik volt a legelső írásod?
Davidson néni bűvös naplója, ami egy fantasy volt, ITT jelent is meg a blogon részlet belőle, olvasni csak saját felelősséggel.

6. Miért írsz?
Nem tudom pontosan, már kiskoromban is szerettem a kisebb unokatestvéreimnek akkor kitalált történeteket mesélni, ez egy ilyen velem született dolog lehet.


7. Hogyan találsz időt az írásra?
Éjszaka írok, mikor már semmi más dolgom nincs. Reggel és délután is próbálkoztam, de hosszútávon egyik sem vált be, inkább vagyok fáradt másnap reggel.

8. Mikor és hol szeretsz a legjobban írni?
Éjszaka, az ágyamban, nyitott ablaknál, hogy halljam az éjszaka zajait. Van a sötétségben valami varázslatos.

9. Mit szoktál enni vagy inni írás közben?
Nem nagyon szoktam enni-inni, mert ez is elvonja a figyelmem és kiesek a ritmusból. Könnyen elvonható sajnos a figyelmem. Néha azért jól tud esni egy pohár bor a nehezebb részekhez (szerkesztés, khm).

10. Van íráshoz használt dallistád?
Olyan előfordul, hogy egy-egy novellához vagy jelenethez beragad egy dal, de konkrét dallistát nem szoktam használni. Nekem megfelel az aktuális kedvenc, bár ihletszegény időszakokra van egy megszokott listám:



11. Mit gondol(nak) a családod/barátaid/szeretteid arról, hogy írsz?
Nem igazán foglalkoznak vele, a barátaim lelkes bétáim és szerkesztőim, ha megkérem őket, támogatnak.

12. Az alkotás melyik részét szereted a legjobban?
Amikor elragad a flow és gondolkodás nélkül jönnek a szavak az első megírásnál. Az igazán varázslatos.

13. Az alkotás melyik része jelenti számodra a legnagyobb kihívást?
Egyértelműen a szerkesztés. Nagyon nehéz visszanézni a megírt történetet és látni a rengeteg hibát, amit első körben vét az ember. Ezért is maradtam távol az utóbbi hónapokban a regényektől, nagyon sok szorongást okoz a szerkesztések sorozata, több körben olvasni újra és újra ugyanazt és újabb hibákat találni. Sosem leszek velük elégedett, akármennyit szerkesztem őket. Nyilván mérföldekkel egyszerűbb ez egy novellánál, mégsem könnyű.

14. Milyen eszközökkel és mire szoktál írni?
Általában gépelek a Wordbe vagy egyenesen a Bloggerbe, de előfordul ihlethiányosabb időszakokban, hogy jobb kikapcsolni a netet, a laptopot és papírra, tollal írni old school módon.

15. Hogyan lépsz túl az írói válságon?
Ki kell deríteni mindig az író válság gyökerét, hogy mi okozza a blokkot, addig lehetetlen a továbblépés. Ha az sikerült, utána már egy jó playlist, írással foglalkozó videók, hangulatos hely az íráshoz sokat tud segíteni a visszarázódásban.

16. Hogyan motiválod magad az írásra?
Általában már legalább egy hónapra előre be vannak időzítve a bejegyzéseim, így amikor látom, hogy kezdek kifogyni és jövőhéten már nem lesz mit posztolni, az tüzet gyújt a fenekem alatt és ismét billentyűt ragadok. Persze a barátaimmal egy kis brainstorm és videók/cikkek az írásról is felélesztik bennem a vágyat az írásra.


17. Kik azok a szerzők, akik a legjobban inspirálnak téged íróként?
Hűha, John Green munkássága nagy szerepet játszott abban, ahogy most írok. G. Szabó Judit regényei kisebb koromban teljesen elvarázsoltak. Ha klasszikusok közül kell választani, akkor pedig Mikszáth Kálmán volt az, akit olvasva azt gondoltam, ezt én is tudnám csinálni.

18. Melyik könyvek inspirálnak téged legjobban íróként?
Igazából bármit olvasok, az inspirál valamilyen módon: vagy azonnal írni akarok én is valami ilyet, vagy levonom a következtetést, hogy milyen nagy hibákat nem szabad elkövetni. Nagyon kevés olyan könyv van, amit hajlandó vagyok újra meg újra elolvasni, és az egyik ilyen Homonnay Gergely Puszi! Erzsi-je, a humor lerepíti azt a bizonyos parókát (anglicizmus, éljen), próbálok tanulni belőle.

19. Mi a legjobb írói tanács, amit valaha kaptál?
Írj minden nap, ha van ihleted, ha nincs. Nem számít semmi, csak írj, írj írj és még egy kicsit írj.

20. Milyen céljaid vannak idén az írással kapcsolatban?
Igazából csak nem feladni és írni még többet. Feladtam mostanra a nagy, világmegváltó célokat, élvezni szeretném az írást.



Képek forrása: WeHeartIt

2017. október 13., péntek

Tumblr projekt - The devil as my guardian angel

Kedves Olvasó!

Íme a kihívás harmadik hetében egy álmom hozta az ihletet a már korábban kiválasztott kis jeligéhez. Nem szeretnék a múzsáról túl sokat elárulni most, azonban technikai bakik miatt a kép sajnos elmarad. Talán, h a péntek 13. varázsa elmúlik, azt is tudom később csatolni.

Niki


„Just because someone is evil doesn’t necessarily mean they’re always wrong.”

Azaz:

„Csak mert valaki gonosz nem szükségszerűen azt jelenti, hogy mindig rossz.”

     Ugyanaz az érzés járt át már a legelső napon is, mint az utána következő millió reggelen. Siettem azon a környéken, szorosan fogtam magam előtt az irataimat a mappában, mint egyfajta védelmet, ami mögé elbújhatok. Rendszerint lekéstem a buszom és muszáj voltam végigrohanni a gettón, hogy időben beérjek az irodába. Gyors pillantást vetettem a kosárlabdapályára és a kora reggel elmerülten játszó férfiakra. Találkozott a tekintetem az egyikkel egy örökkévalóságig tartó pillanatra, aztán visszatereltem a betonra a figyelmem. Nem akartam tudni, hogy még mindig mosolyog-e vagy rajtam nevetnek-e, legfőképp nem akartam bajba keveredni.
     A pálya széléig jutottam el, lábak álltak előttem úgy pár centiméterre tőlem. Leszögeztem a fejem amennyire csak tudtam és megpróbáltam kikerülni egy oldalas lépéssel, de megint ott állt előttem.
     – Hé.
     Mély hangjára felkaptam a fejem, ismerős szempárok néztek vissza rám, újabb kísérletet tettem a menekülésre.
     – Nem mész sehová.
     Gúnyos mosoly ült ki az arcára, csak úgy tudtam elrejteni a rettegést az arcomon, hogy a cipőmet bámultam.
     – Mit akarsz? Nincs nálam pénz.
     A csuklómon egy nem túl drága, de annál mutatósabb óra volt. Lecsatoltam és felé nyújtottam abban a reményben, hogy elhiszi, hogy az minden vagyonom.
     Hiába vártam, hogy elvegye a kezemből, nem mozdult. Rá néztem és ismét felé nyújtottam, mire az arcomba nevetett.  Nem értettem, mi történik.
     – Azt hitted, hogy itt, az utca közepén foglak kirabolni? Hogy hívnak?
     Megráztam a fejem, ügyes voltam és kikerültem. Szinte már futottam, úgy rohantam, hogy minél távolabb kerülhessek onnan. Fél percenként magam mögé pillantottam, hogy követ-e, de egyedül voltam. Csak a munkahelyemen tudtam megnyugodni, hogy vége van, még akkor is, ha én csináltam magamból bolondot.

Másnap reggel már tíz perccel korábban ott ácsorogtam a buszmegállóban egyedül, a busz azonban nem jött. Hirtelen megint késésben találtam magam, mehettem végig a gettón. Rossz érzés járta át a gyomrom és gombóc szorult a torkomba, ahogy a táskám az oldalamhoz szögeztem. A betont tanulmányoztam és gyorsan haladtam, nem engedtem meg magamnak a luxust, hogy akár egy pillanatra is elkalandozzon a tekintetem. Túl sokszor vágtam már le ott az utam, hogy ne tudjam, mikor érek a kosárpályához. Utánam kiálottak valamit, nem értettem tisztán, de csak mentem tovább, mintha meg se hallottam volna. Aztán a következő kiáltásnál már lépteket is hallottam közeledni. Még a menekülés gondolata is el volt temetve.
     – Szép jó reggelt…
     Megvárta, míg kimondom a nevem. Hazudhattam volna, de ahhoz túlságosan meg voltam rémülve.
     – Angel.
     Felém nyújtotta a kezét és egy pillanatra felpillantottam. Láttam, hogy egyedül van.
     – Lucas. Örülök, hogy találkoztunk.
     Vettem egy mély levegőt és megráztam a kezét.
     – Mit szeretnél, Lucas? Nekem tényleg nagyon sietnem kell munkába. – és már lépdeltem is hátrafelé, nem mintha nem követett volna.
     – Mondták már, hogy elbűvölő szemeid vannak?
     Összehúztam a szemöldökeim, aztán körülpillantottam menekülő útvonalat keresve.
     – Igazán kedves vagy. Viszlát!
     Hátat fordítottam és szinte futottam, ő meg nevetett.

     Hétfőn már felkészülten vágtam neki reggel a városnak. Busz helyett kerestem egy kerülőútvonalat magamnak, ami teljesen kikerülte azt a környéket. Fél órával többet kellett sétálnom, de nem volt kérdés, hogy fel fogok miatta kelni időben és nem kések. A munkahelyemre beérve jobban örültem annak, hogy sértetlenül beértem, mintha azt mondták volna, hogy fizetésemelést kapok. Azt hittem, megszabadultam Lucastől.
     Néhány nap múlva, azonban az egyik délután hazafelé ismét az utamba került. 
Beugrottam még az egyik boltba egy kis tésztáért és egyszer csak megjelent mögöttem a sorban.

     – Angel, már régen láttalak.
     Egy pillanatra teljesen lefagytam, azt se tudtam, mit mondjak.
     – Lucas.
     Úgy éreztem, az összes szempár ránk szegeződik, hiszen honnan ismerhetném azt a kitetovált, izompólós, kopasz alakot, akit nem is ismerek.
     Visszafordultam előre és az ablakon bámultam ki, míg sorra nem kerültem. Kétszer is kiejtettem a kezemből a bankkártyám a figyelő tekintete miatt, annyira zavarban voltam. Még azzal se törődtem, hogy elpakoljam, amit vásároltam, csak siettem, hogy minél távolabb kerüljek. Ő azonban ügyesebb volt nálam és hamar utolért.
     – Miért követsz?
     Remegett a hangom, akármennyire is próbáltam határozottnak lenni. Meg se kellett volna szólalnom. Vagy gyakorolni a tükörben a határozott fellépést.
     – Nem követlek. – hatásszünetet tartott, míg ismét mellém ért. Pár másodpercre sikerült egy lépéssel elé kerülnöm – Randizz velem.
     Pislogtam egy ideig, aztán megálltam, hogy biztos legyek benne, jól hallottam. Ő újra elismételte.
     – Randizz velem.
     – Nem.
     Elindultam a másik irányba, de karon ragadott és visszahúzott maga elé.
     – Ne érj hozzám!
     – Nem vagyok tolvaj, akinek gondolsz. Adj egy esélyt és ismerj meg.
     Megráztam a fejem és levette rólam a kezét.
     – Ne kövess.
     És nem tette.
     Másnap viszont ugyanott várt, ahol előző nap otthagytam. Aztán a következő nap is és talán megsajnáltam, vagy csak meg akartam tőle szabadulni, de szombat délutánra randevút ígértem neki.
     Két barátnőm tőlünk nem messze ült a kávézóban, ahová megbeszéltük a találkát. Még le se ültünk, máris érkezett az üzenet: „Jóképű!”. Én azonban mégis féltem tőle, Kedves volt, vicces és tényleg, helyes is, de valami végig azt súgta, hogy veszélyes vizekre evezek.
     Türelmesen figyeltem a poharából lassan fogyatkozó kávé mennyiségét, nem akartam illetlennek tűnni és túl gyorsan elrohanni. Látszólag  nem zavarta, hogy teljes ellenállást tanúsítok vele szemben, egyre inkább megenyhültem a végtelen kitartásától. Fogalmam sem volt, mit látott bennem, ami rávette, hogy ne álljon fel az asztaltól, de egyre terhesebb volt nem elnevetni magam.
     – Jövő héten ugyanitt várok rád. – szólalt meg, mikor felálltunk az asztaltól.

     Olyan gyorsan történt minden, tudtam, mit csinálok, de addigra már régen nem számított. Elmentem a randira, mert titokban minden porcikám azért remegett, hogy újra láthassam, felengedtem a lakásomra, mert valami azt súgta, megbízhatok benne. Elrepült mellette az idő, egy szempillantásra csuktam be a szemem és már mindent tudtunk egymásról, ismertük egymás családját és munkát találtam neki a saját cégemnél. A heves természete miatt egyik munkahelyén se tudott sokáig megmaradni, de tudta, hogy nem viselném el, ha visszamenne az apjához és ismét mocskos dolgokba keveredne. Olyan könnyen felidegesítette magát, aztán tört-zúzott, míg meg nem sértette magát. Otthon csak ezt a módot ismerték, hiába próbált megváltozni. Nem egyszerű az élet, ha hetente új étkészletet kell venni, bár engem sose volt képes bántani.
     Nem akartam még teherbe esni, de mikor megtörtént, nem volt kérdés egyikünk számára sem, hogy a babánk meg fog születni. Lucas gyorsan gyűrűt húzott az ujjamra és a szüleink ellenvetése ellenére, mert nem meglepően, egyikőnk családja sem kedvelte a másikat, öthónapos terhesen álltam oltár elé.
     Nem éltünk mesébe illő életet, de Lucas úgy látszott, az ő kislánya érkezése után teljesen megváltozott. Lenyugodott és teljesen normális családot alkottunk, senki sem gondolta volna, honnan érkezett vagy hogy találkoztunk. Nem, mintha tökéletes életünk lett volna, de másik városba költöztünk, dolgoztunk, éltünk, mint mindenki más.

     Amikor megláttam a telefonom kijelzőjén az osztályfőnök számát, azonnal aggódni kezdtem. Már az autóban ültem, Lucas értem jött munkába, negyed óra múlva már ott lettünk volna a mi kis hercegnőnkért. Remegett a kezem és a hangom, egyetlen pillantás is elegendő volt, hogy a gázba taposson és bőven túllépve a sebességhatárt a legnagyobb tömegben, őrült módon kerülgetve a többieket öt perccel a hívás után már a teremben álljunk. Magához ölelte a síró gyerekünk és próbálta vigasztani, míg én a tanárnővel beszélgettem. Nem értettem, mi történt, úgy éreztem, nem akarja elmondani. Valahogy háttal kerültem nekik, tangóztunk az osztályfőnökkel, nem hagytam, hogy elmenjen, mielőtt megtudom, mi történt. Aztán elrohant mellettem a lányom és mire megfordultam, Lucas már egy karbantartó kinézetű férfi torkát szorongatta, aki azt se tudtam, honnan került elő. A sokk lebénított, egyszerre akartam indulni a lányom után és megóvni a férjem, nehogy olyat tegyen, amiért felelnie kell majd. Addig toporogtam, míg a tanárnő a gyerek után ment, így én elindulhattam Lucas felé. A férfi már fuldoklott. Ahogy közelítettem felé, egy kést rántott elő a zsebéből. A megdöbbenéstől alig tudtam megszólalni.
     – Engedd el, kérlek. Beszéljük meg felnőtt emberek módjára.
     Könyörögtem, habár közelített felém, minden idegszálammal arra koncentráltam,  hogy rezzenéstelen és nyugodt maradjak, másképp nem fogom meggyőzni.
     – Bántotta a lányunkat. Senki sem bánthatja az én kicsikémet.
   – Kérlek, Lucas! – a kés a nyakamhoz ért, a kidudorodó ütőeremben végigfolyó vér minden cseppjét érzékeltem. A remegő lábaim azt üzenték, nem fognak sokáig talpon tartani. – Kérlek.
     Ahogy közelítettem a kezemmel a férfi felé, megremegett a keze. Nagyot nyeltem és a kés súrolta a bőröm. Izzadságcseppek gördültek végig a bőrömön. Egy pillanatra megállt körülöttünk a világ, mikor könyörgő pillantást vetettem felé.
     Megszűnt a szorítás, csak az összecsukló alakot láttam, ahogy a kés a földön landolt. Futás csattogó lépései, a tanári asztal előtt összegörnyedő alak. Leguggoltam hozzá és magamhoz öleltem.
     – Sosem tudnálak bántani. – küzdött a könnyeivel, de nem tudott. – Titeket nem.
    – Tudom. Megvédtél minket, ahogy tőled telt. Még ha néha a gonosz ki is szabadul, nem feltétlenül cselekszik rosszul.


2017. október 10., kedd

TAG - 25 dal az életemből

Kedves Olvasó!

ITT találtam ezt a tag-et, megtetszett, hát itt van, szokás szerint a saját hülyeségemmel megfűszerezve.

Niki




1. Egy dal, ami a gyerekkorodra emlékeztet:



Ez valahányszor megszólalt a rádióban, én táncoltam, bárhol, bármikor.

2. Egy dal, ami az exedre emlékeztet: 


Eeh, kényes téma,ne is beszéljünk róla.

3. Egy dal, amiről a szüleid jutnak eszedbe:


Anyukám még mai napig legnagyobb kedvence. Nekem? Hát, öö...

4. Egy dal, ami megnyugtat:


Ősz, chill, tea, írás.

5. Egy dal, ami a fejedben ragad, ahányszor meghallod:


My boy loves his friends just like I love my split ends
And by that I mean
He cuts em off

...
Alright dude go trip over a knife

Éééés el is kezdődött...

6. Egy dal, ami egy jó barátodra emlékeztet:



Azt hiszem, ő mutatta nekem Brendont és azonnal szerelem lett. Mármint Brendon, nem a barátom.

7. Egy dal, ami az előző nyárra emlékeztet:


Liviiiin' liiife dolceee viiiitaaaa
A kihívás végére durva dallamtapadásom lesz...

8. Egy dal, ami az első szerelmedre emlékeztet:


Oké, ez a kihívás egyre idegesítőbb. Ne kérdezzetek ilyeneket, hát hogy válaszoljak én most ilyenekre? :D

9. Egy dal, ami reményt ad:


Látni, hogy Lana eljutott a Born to Die-tól a Lust for Life-ig...

10. Egy dal a kedvenc bandádtól:


Tőlük még nem volt semmi.

11. Egy dal a kedvenc filmedből:


Zseniális film, zseniális zenékkel.

12. A dal, amit legutóbb hallgattál:


A One Dance feldolgozását találtam meg, a spanyol résznél én is folyékonnyá olvadtam és a csatornájához is ragadtam jó időre. Aztán a Spotify-on megláttam, hogy saját dala is van, hát engem megvett kilóra.

13. Egy dal, ami egy olyan barátodra emlékeztet, akivel már nem vagytok jóban:


Hosszú történet.

14. Egy dal, ami a szerelmedre emlékeztet:


Jelen pillanatban nincs, de who'is doper than this bitch? Who is freer than me? Biiiiitch.

15. Egy dal, amit szívesen énekelsz:


Nem tudom miért, de ha elkezdek énekelni, már másfél éve ezt a dalt kezdem el énekelni az esetek 90%-ában. (A maradék 10%-ban Drake One Dance-jét, nagyon változatos a repertoárom, főleg, hogy egyiknek sem tudom a pontos szövegét).

16. Egy dal, ami megríkatott: 


17. Egy dal, amitől rögtön táncolni támad kedved:



Ide jött kettő is, mert a 00-ás évekből körülbelül bármit választhattam volna (és ettől még sokkal rosszabbakat is, Britney bitch, khm) Dua Lipa pedig új kedvenc.

18. Egy dal, amit szeretsz, de ritkán hallgatod:


Valószínűleg mert fájdítja a szívem a tudat, hogy még várnom kell a második évadra a Stranger Thingsből.

19. Az első dal a lejátszási listádon:


Szerintem hónapok óta nem hallottam ezt a dalt, ideje újra előszedni.

20. Az utolsó dal a lejátszási listádon:


Úúú, ezt viszont még még mindig nagyon szeretem.

21. A jelenlegi kedvenc dalod:


Don't be a bummer, babe.

22. Egy dal, amit valaki énekelt neked:


Félreértés ne essék, utáltam a filmet és a barátaim szerettek ezzel az agyamra menni.

23. Egy dal, amit ki nem állhatsz:


Komolyan, én ritkán utálok ennyire dalt, mint ezt és ritkán utálok ennyire énekes is, mint ezt a beképzelt p***át, girl power ide vagy oda, van 1-2 jó dala, de ezzel a világból ki lehetne kergetni. Némelyik nyilatkozatával pedig nagyon felhúzott, máris dühös lettem.

24. Egy dal, amire egy barátoddal táncoltatok:


Komolyan, ettől csak rosszabbat tudnék mondani, nem szoktam táncolni, csak ritkán, nem nagy a választék. (Lasha tumbai...)

25. Egy dal, amit egész nap tudnál hallgatni és nem unnád meg:


It's you, it's you, it's all for you... Biiiitch.
(Igen, tökéletesen agyamra ment már a Cherry. Fuck.)


2017. október 6., péntek

Versszekció - Szavak súlya

Kedves Olvasó!

   Különleges bejegyzéssel érkezem ma a versszekcióhoz, ugyanis nem saját verset posztolok. Egyik közeli barátom most kezdett bele a versírásba és megkért, hogy olvassam el őket. Megengedte, hogy posztoljam őket abban a reményben, hogy kaphat néhány visszajelzést én pedig tovább színesíthetem a Friday Latte kínálatát.
   A következő pár hétben ezek a posztok heti váltásban fognak megjelenni a Tumblr projektemmel.
   Remélem tetszeni fog!

A sorozat többi verse ITTITT és ITT érhető el.

Niki




Mozog a szád
Nekem mondod,
Hogy szeretsz nézni,
De én csak a hangod hallom
Súlyát szavaknak nem érzem
Szeretlek.

Kép forrása: WeHeartIt



2017. október 3., kedd

Off topic szeptember - WTF is happening?

1. We Heart It kedvenc

Nem sokat WeHeartIt-eztem, de az őszi képek nekem se maradhattak ki.


2. Zene


Nehéz elhinni, hogy Billie tényleg 14 éves, az állam a padlón.

3. Könyv
Douglas Adams - Galaxis útikalauz

A Tescoban szembetalálkoztam az ötrészes trilógiával (?) és nem tudtam otthagyni. Az első részt igaz, hogy már olvastam, de elkezdtem az elejétől az egészet. Nem haladok vele, mert mire lenne időm olvasni, már elnyom az álom, de abszolút imádom. Minden abszurdra fel kell készülni azonban, logikát ne igen keressünk semmiben se.

4. Sorozat/Film
Teen Wolf

Vége lett ennek is sajnos. Látom én, hogy be kellett fejezni, értem én, hogy minden jónak vége egyszer, de nagyon hiányozni fog. Plusz, igazán megtarthatták volna az utolsó évadra Dylan O'brient, nélküle nagyon sótlan volt az egész.

5. Twitter kedvenc

Életem.

6. Meme

Nem győzöm ismételgetni magamnak, például most, hogy ne aludjak el a billentyűzet felett.

7. Inspiráció

#reklámhelye

8. Food porn

Hogy én mit meg nem adnék azért, hogy erre a látványra ébredjek...

9. Írós/blogolós kedvenc

Még mindig nem hiszem el, nagyon boldog vagyok, részletes bejegyzés ITT.


10. Sztori

Annyi minden történt velem az utóbbi egy hónapban, hogy azt se tudom, mit meséljek. Nagyon örülök, hogy bent lehetek végre a nagyvárosban, de látom már a hátulütőit is (borzasztóan hiányzik a cicám), mégis, kicsit olyan, mintha még álmodnék. Maradhatna így? Tény, ki se látok lassan a fejemből a kimerültségtől, a blogos posztokkal is kezdem azt érezni, hogy újra bajban leszek (nem hagyom), de minden jó lesz, tudom.


Niki