Scars - Sebhelyek [10. fejezet]

Előző részek:

Az átkozott fénykép


     Későn értem haza, a megígért hét óra helyett már fél tíz is elmúlt. Anya látta, hogy Cameron autójából szállok ki, képes volt havat lapátolni odakint még olyan későn is. Azt mondta, már unta a várakozást. A szenvedő arcomra pillantva megengedően nézett az ajtó felé és nem kérdezett semmit sem. Normál tempóban sétáltam be az ajtón, de a lépcsőn már futottam felfelé, kilöktem a húgomat a fürdőszobából, fogkrémestől, fogkeféstől, aztán engedtem, hogy feltörjön belőlem az étel, amit nem szabadott volna megennem.
     Anya perceken belül mellettem volt, mert az ajtót már nem volt időm bezárni. Rövid magyarázatot adtam neki, aztán csak egy gyors zuhanyra volt energiám és bedőltem az ágyamba.
     Másnap reggel azonban még azelőtt felhívott Isaac, hogy az ébresztőm felkeltett volna. Már mielőtt felvettem volna, akkor tudtam, hogy Cam ismét művelt valamit.
     – Láttad? – kezdte köszönés és magyarázat nélkül.
     – Mit? – meg kellett dörzsölni a szemeim, hogy kitisztuljon a látásom. Nagyot ásítottam és szomjas is voltam, de túl gyengének éreztem magam, hogy elérjem a poharamat az éjjeli szekrényen. Még mindig piszkosul beteg voltam a tegnap esti szörnyűség után. Isaac továbbra sem válaszolt.  – Leteszem, ha ezt csinálod. Beteg vagyok, komolyan.
     – Várj. Átküldtem üzenetben.
     Hezitáltam, hogy megnyissam-e. Már szorongatta a torkom a félelem, hogy mit fogok látni.
     – Isaac… Akarom tudni?
     – Szerintem jobb, ha tudod. – a remegő hangom ellenére sem hazudott volna, tudtam, hogy ideje összekaparni magam. Letettem a telefont, de mielőtt még szembesültem volna, mi történt, amíg aludtam, felöltöztem és elkészültem. Nem voltam hajlandó enni, így volt még időm hezitálni az üzenet felett. A telefonom azonban ismét csöngött, most azonban ismeretlen szám keresett. Nem is gondolkodtam rajta, felvegyem-e, csak beleszóltam.
     – Halló?
     – Lettie. – Cameron hangja a vonal másik végén egyszerre emlékeztetett rá, hogy mennyire hiányoztak a telefonbeszélgetéseink és mennyire utáltam, amiért bármit megszerzett, amit akart. Akár még a telefonszámom is. – Felétek jártam, gondoltam elvihetnélek suliba. Gyorsan befejezhetnénk a dolgunk.
     Egy sóhajban merült ki a kérdés, hogy honnan tudta meg a számom. Nem tudtam haragudni rá, mert ha akkor nem törlöm ki a számát, talán én sem bírtam volna ki, hogy ne hívjam többé. Együtt dolgoztunk és ezzel járt, ismételgettem magamnak. Valószínűleg arról is rakhatott ki valamit.
     Nem is reagáltam arra, amit mondott, inkább a tárgyra tértem.
     – Hallottam, hogy valamit kiraktál az oldaladra, ugye nem a cikket pakoltad fel? Sarah akkor nem fogadná el, hiába lesz kész.
     – Dehogy is! Páran még gratuláltak is. – felnevetett. A gyomrom mogyorónyi méretűre zsugorodott és a szívem hevesebben vert, mint valaha.
     – Mi? Várj.
     Magam elé kaptam a telefont és nagy lendülettel koppant az ujjam a kijelzőn, hogy megnyissam Isaac üzenetét. Visszamosolyogtam magamra egy egykilós hamburgerrel a kezemben. Cameronnak csak a háta látszott, ahogy nyúl a só felé, bár akár felém is nyúlhatott volna. Magyarázatot sem kellett fűznie hozzá, annyira egyértelműnek nézett ki a lesi fotó. Ó, de szívesen képen töröltem volna abban a pillanatban.
     – Itt vagy még? Scar? – várt a válaszra. Elmerenghettem a kép felett.
     – Halott vagy, Cameron. – hiába tudtam, hogy rá kellene csapnom a telefont, túl lassú voltam.
     – Hé várj már. Még csak nem is én töltöttem fel. Amúgy itt vagyok a házatok előtt.
     Feltört bennem a vágy, hogy élőben csapjam ki a hisztit, de nem adtam meg sem neki, sem magamnak az örömet.
     – Menj el, dolgom van. – remegett még mindig a hangom, nagyot nyeltem, hogy nyugodt tudjak maradni. – Ebédszünetben majd találkozunk.
     Átjárt a szorongás és ismét láttam magam előtt a megvető tekinteteket, amik év elején futottak végig rajtam Cam bulija után. Hiába, hogy mostanra már senkit sem érdekelt, mi történt Cam, Stacey és közöttem, most tudtam, hogy mindenkinek az eszébe fog jutni az egész história. Lesírtam a szempillaspirálom, újra kellett kezdenem az egészet. Isaac visszaindult értem és magával rángatott minden ellenkezésem ellenére, így együtt késtünk el matekról. Ott legalább mindenki elég fáradt ahhoz, hogy ne velem foglalkozzanak.




Képek forrása:WeHeartIt

Megjegyzések